TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor

Bemutatkozunk Bemutatkozunk

A TerVez2 az első teljes mértékben hazai készítésű, nem hivatalos oktatási céllal életre hívott vasútforgalmi szimulátor. A program teljes egészét (a jövőbeni tervekkel együtt) tekintve célunk egy vasútforgalmi szimulátor elkészítése, ami a "valós" vasúti működést egy "házi" szimulátor szintjén valósítja meg, de nem törekszik a teljességre. Hasonló módon a szimulátorhoz a vasúti infrastruktúra és alrendszerek egy-egy része is megvalósításra kerül, de nem törekszünk az egészalrendszer lemásolására, megvalósítására.

Jelenleg kulcselzáró jelzőberendezés, kulcsazonosító berendezés, Siemens-Halske/Fényjelzős Mechanika- és Dominó-55 típusú biztosítóberendezések szimulálására képes a program. A későbbi fejlesztések során tervezzük például Dominó-70, vagy EBO2-es felületű elektronikus biztosítóberendezések elkészítését is.

Szerkezetét tekintve, a TerVez2 moduláris felépítésű program. Külön meg lehet tervezni a vasútvonal topológiáját, amihez helyszínrajz is tartozik. A helyszínrajzon megtekinthetők a váltó- és jelzőállások valamint a foglaltságok. Ez rendkívül hasznos lehet a biztosítóberendezés által nem felügyelt terek áttekintésére. A topológiához többféle biztosítóberendezést is építhetünk - kapcsolhatunk. Maga a topológia is elemekből, elemcsoportokból, és az azokat összekötő vonalakból épül fel. Ezek segítségével könnyen készíthető egy térkép, illetve a későbbiekben könnyen bővíthető is.

A modularitásnak viszont megvan az a hátránya, hogy elsőre túl komplexnek tűnhet a program; az ember joggal vakarhatja a fejét, kb. úgy, mintha egy atomerőmű vezérlőjébe csöppenne egy átlagpolgár.

Ha a szimuláció futtatását nézzük a jövőben, a tervek szerint többféle szint kerül kidolgozásra, a kezdőtől a haladón át az elvetemült szintig. Minden szint három üzemmóddal fog majd működni: szabadjáték, véletlen vonatgenerátoros üzemmód, menetrendi üzemmód.

A játék során - megfelelő vezényletet betöltve - találkozhatunk vonóvezeték-szakadással, jelzőizzó-kiégéssel, hamisfoglaltsággal valamint váltóhibákkal. A későbbi tervek között szerepel sorompóhibák, menetrendi késések, járműhibák megvalósítása is.

A szimulált állomások, és a menetrend 2012. év eleji állapotot tükrözi, az azóta átépült állomásokat nem "frissítettük". Sikerült 1-2 archív rajzot megszerezni, így a "vasút fénykorából" Nyugati pályaudvar, Rákosrendező, Angyalföld állomások 1970-es évekbeli állapotát is megépítettük.

A TerVez2 eredetileg Terepasztal vezérlőnek indult, de az utóbbi időben inkább a szimuláció irányába haladt a fejlesztés. Elsőként még csak egy biztosítóberendezés-szimulátor megírása volt a cél, de később már inkább egy teljesebb, vasútforgalmi szimulátor irányába haladt tovább a fejlesztés.

A TerVez2 fejlesztését (megközelítőleg) 2010. június 15-én kezdtük el, és azóta körülbelül 25-26 000 munkaórát fektettünk a keretrendszer fejlesztésébe, az állomások és vonalak építésébe, a menetrendek megszerkesztésébe valamint a tesztelésbe. A csapat elég vegyes összetételű, megtalálhatóak gimnáziumi, és szakközépiskolai diákok, forgalmi szolgálattevők is, de van orvostanhallgatónk és kocsiirányítónk is.

A projekt "szabadidős projektként" fut, így sem a fejlesztést, sem a tesztelést nem főállásban, szakemberként végezzük. Ennek megfelelően hibák (mind vasútszakmai, mind felhasználói felületi) marad(hat)tak a programban. Ezeket igyekszünk kijavítani, ahogy időnk jut rá. Igyekeztük egy élvezhető, játszható szintre hozni a biztosítóberendezések logikájának megvalósítását, azonban a cél nem a valósággal való teljes megegyezés.

A program folyamatos fejlesztés alatt van (és valószínűleg a "kész" állapota sose fog elkészülni, mert mindig lesz egy újabb ötlet), azaz a frissítéseket célszerű letöltögetni és a változásokat tartalmazó "changelog"-ot áttanulmányozni.

A TerVez2 jelenleg olyan konstrukcióban elérhető, hogy azok élvezhetik a torta habos részét, akik hozzá is tesznek, és a szélén az égettebb részt is megeszik.

Hol találkozhattál velünk eddig? - Avagy rendezvénytörténetünk

Szerencsére számos helyre sikerült már eljutunk a szimulátorunkkal, és a rendezvények között rengeteg fejlődést sikerült véghezvinni. Reméljük még számos felkérést kapunk, így minél több ember kipróbálhatja munkánk gyümölcsét.

2014

Kiállításos pályafutásunk Közép- és Kelet Európa legnagyobb vasútmodell kiállításán, a Temofeszten kezdődött 2014 októberében. Itt három (plusz egy) munkaállomással települtünk ki, a látogatók legnagyobb örömére. Szerencsére látogató akadt bőven :).

Ugyanebben az évben a BME állásbörze meghívott vendégei voltunk a MÁV csoport jóvoltából, ahol az álláskeresőket próbáltuk a vasúti szakma szépségeire rávezetni. Reméljük sikerült, mert a forgalmisták élete nem csak játék és mese...

2015

A következő mérföldkavics 2015 áprilisában volt, amikor nyílt napot tartottunk a Szimulátorközpontunkban. Egy délután alatt, 10 lelkes szimulátorrajongó próbálhatta ki a mesterművünket.

A nagyobb mérföldkő szintén a MÁV csoporthoz kötött minket, hiszen a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat programján a Járműbiztosítási Központ Budapest, Keleti pályaudvarra települtünk ki. De nem is akárhogyan. Itt már két "blokkba" települtünk le, és a programban elkezdtük beüzemelni a hálózati játékot, ahol nem csak gépi szomszéddal, hanem hús-vér emberrel játszhattunk, kérhettük az engedélyt telefonon... A nap különlegessége volt továbbá, hogy a Budapesti TT Barátok Klubja által felépített és üzemeltetett, körülbelül 50 méter hosszú modulterepasztal Szilas rendező-pályaudvarának vezérlését is a szimulátorunk (pontosabban most már nem is csak szimulátor... a SkyNet életre kelt...) végezte. Sikerrel.

A kétblokkos, hálózatos irányvonalat vittük tovább a 2015-ös Temofeszten, ahová 4 munkaállomással települtünk ki. Az elhelyezésből adódóan, a két blokk, az már inkább három blokk volt, így a telefonos kapcsolattartásnak különösen nagy szerepe volt. Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel megugrottuk. Rengeteg hálózati játékot indítottunk a három nap során, amit a látogatóink nagy örömmel fogadtak. Számos visszatérő, immáron gyakorlott forgalmi szimuláció iránt érdeklődő látogatót üdvözölhettünk standunknál. Az egyik munkaállomásunk érdekessége volt, hogy érintőképernyős monitorokkal láttuk el, így a Dominó típusú biztosító berendezést - a valóságnak megfelelően - nyomkodni kellett.

2016

A 2016-os Múzeumok Éjszakája ismételten sok újdonságot hozott nekünk, és látogatóinknak is a Járműbiztosítási Központ Budapest, Keleti pályaudvar telephelyen.
Program terén, a szerencsés látogatók kipróbálhatták a Dominó 70 tipusú biztosító berendezésünk jelenlegi állását, mely még fejlesztés alatt áll. Ezen felül a szokásos egyéni- illetve hálózati játékoat próbálhatták ki a látogatóink, a sikeret próbáról oklevelet adtunk át.
Terepasztalvezérlés témakörében új területre tettük be a lábunk: Balatonalmádi vasútállomás. A Budapesti TT Barátok Klubjának állományába tartozó állomás vezérlését is immáron a TerVez2 végzi XPressNet protokollon keresztül.
Merjünk nagyot álmodni jelleggel... szimulátor terén hatalmasat alkottunk. Egészen pontosan 36 tonnásat és 24 métereset. Egy 300-as vezérlőkocsi került a kezeink (és a számítógépeink) közé, amiből a távvezérlési csatláson keresztül (amin keresztül normál üzemben a V43 sorozatú mozdonyt távvezérelné) mozdonyszimulátort (vagy inkább vezérlőkocsi-szimulátort?) építettünk, és üzemeltettünk látogatónk megelégedésére. A "várakozósor" a paklitér végéig tartott folyamatosan, így büszkén állítom, hogy hatalmas érdeklődés volt erre az interaktív elemre. A vezérlőkocsi hátsó részéből "mozit" csináltunk, hangulatvilágítás mellett régi KözDok-os oktatóvideókat vetítettünk.

Ha kedd van, akkor ez Belgium. Pardon, ha október van, akkor Temofeszt. Közép- és Kelet Európa legnagyobb vasútmodell kiállításán ismételten részt vett lelkes csapatunk. A három nap alatt rengeteg látogatónak volt lehetősége kipróbálni a TerVez2 Szimulátor állomásait mind egyéni, mind hálózatos játékban. Játékosainkat a szokásos oklevélen felül a hamarosan kiadásra kerülő szimulátorunk próbaverziójával leptük meg.
További újdonságként az utastájékoztató rendszert próbálhatták ki a látogatók Monor állomáson.
A rendezvényen részt vett a B.TT.B. Klub modulrendszere is, benne a TerVez2-vel vezérelt Szilas rendezőpályaudvarral, valamint Balatonalmádi állomással. Szilas állomásra elkészült a foglaltságérzékelés is, így a vágányutakat már a vonatok automatikusan oldották. A következő lépcső a jelzővezérlés elkészítése lesz.

A novembert egy meghívásos, zártkörű rendezvénnyel zártuk.
A Gyermekvasutas pajtások számára a szolgálatokon kívül számos programot szerveznek. Ilyen programok közé tartoznak az úgynevezett "nagyvasúti" programok, amiknek nevükkel ellentétben semmi köze nincs a "nagyvasúthoz". Mert ugye a Gyermekvasút az keskennyomközű vasút, vagyis "kisvasút" :). Szóval a "nagyvasúti" programok olyan programok, amin mind a 15 csoport részt vesz. Egy ilyet tartottak, aminek vendégei - pontosabban az egyik állomása voltunk pár munkaállomással :P - voltunk.
Köszönjük a meghívást. (No, meg jó volt egy kicsit nosztalgiázni is, ugyanis tagjaink nagy többsége volt Gyermekvasutas)

2017

A 2017-es Múzeumok Éjszakáján ismét a MÁV Keleti Járműbiztosítási Központ vendégei voltunk a Keleti Pályaudvaron.
Látogatóinkat ezúttal egy étkező-bisztró kocsiban vártuk, ahol a kocsi kényelme mellett kipróbálhatták szimulátorunkat. Öröm látni számunkra, hogy a rengeteg új látogató mellett számos visszatérő arccal találkozik az ember egy-egy ilyen rendezvényen.
A B.TT.B. Klub kiállításán Szilas állomást vezérelte sikerrel a programunk
Ismét lehetőségünk volt a 337-es vezérlőkocsiból szimulátort építeni. Idénre sikerült Magyar vonatkozású pályarészen, mégpedig a Nyugati-Istvántelek útvonalon játszani a mozdonyvezetni vágyóknak. A programelem sikerességét mutatja, hogy állandó 4-5 emberes sor állt a paklitérben.

Szeptember végén tartotta a MÁV csoport a pályaorientációs nyíltnapját a Magyar Vasúttörténeti Parkban, melyen a Forgalmi szakmacsoport meghívott vendégei lehettünk. Itt a forgalmi szolgálattevői szakma felől érdeklődőknek mutattuk meg milyen az élet egy forgalmi irodában, és mit is csinán (többek között) a vasútál egy forgalmi szolgálattevő.

Ha ősz, akkor TEMOFESZT. Méghozzá a IX. Nemzetközi Technikai Modellvasút Fesztivál a Magyar Vasúttörténeti Parkban. 2017. október hatodika és nyolcadika között ismét részt vettünk ezen a nagyszabású kiállításon. Kísérleti jelleggel folyó hálózati játékba csatlakozhattak be látogatóink.

2018

A 2018-as rendezvényeinket a MÁV csoport pályaorinetációs nyílt napján kezdtük a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Itt számos szakközépiskolás és egyetemista diák ismerhette meg a MÁV csoporton belüli képzési programokat, hallgatói programokat a különböző szakterületeken belül. A forgalmi szolgálattevők munkájára rengetegen voltak kíváncsiak.

Az év folyamán a következő rendezvényünk várhatóan a MÁV-Start által szervezett Múzeumok Éjszakája rendezvény lesz a Keleti Pályaudvaron.

A jövő...

És innen mi lesz a folytatás? Hol találkozhatsz velünk legközelebb? Kövesd Facebook oldalunkat, és megtudod. Jelenleg nincs szervezés alatt lévő kiállításunk, vagy rendezvénymeghívónk, de ki tudja, hogy mit hoz a holnap? Mikor ébred valaki úgy, hogy a kiállításán szívesen látna minket? :) Mindenesetre fejlesztgetjük a programot tovább, és természetesen az elkövetkezendő rendezvényekre is számos újdonsággal és meglepetéssel készülünk. Szóval, aki már látott minket, kipróbálta a szimulátorunkat, annak is érdemes ismét kilátogatnia majd, aki meg nem látott minket még... annak pláne. - Egyszóval a jövőre vonatkozó terveink: világuralom.

TerVez2 otthoni felhasználásra

A TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor 2017. januárjától előfizetéses rendszerben elérhető programmá vált. Bejelentkezés után a "Szoftverelőfizetés" menüpotban lehet megrendelni az előfizetést. Az előfizetésben néhány játszható szimuláció érhető el, melynek számát, és tartalmát az idő előrehaladtával szeretnénk növelni.



Hírek Hírek

Temofeszt 2018 Beharangozó

2018-09-18 15:01:00

Ha október, akkor TEMOFESZT!

A Vasúttörténeti Parkban október 20 (szombat) és 22 (munkaszüneti hétfő) között megrendezésre kerülő X. TEMOFESZT-en idén is részt vesz a TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor csapata.
Ez az a rendezvény, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt egy egésznapos elfoglaltságot kínál, hiszen a parkban bemutatott járművek mellett a teljes körfűtőház megtelik modellekkel, és szimulátorral. Idén is számos méretarányban állítanak ki modelleket, maketteket valamint modulrendszerű-, és hagyományos terepasztalokat.

Terveink szerint - a tavalyi évhez hasonlóan - több hálózati játékot indítunk, amibe akár menet közben is be lehet csatlakozni. Így valósághűen kipróbálhatjátok, milyen is a vasúti forgalmi szolgálattevők titkos élete.

Facebook-eseményünk a https://www.facebook.com/events/454255091733585/ címen érhető el. Az eseményre bátran hívjátok meg barátaitok, családtagjaitok, ismerőseiteket is!

A kiállítás mindennap 10 és 18 óra között várja a látogatókat.

Jegyárak:

A jegyárak tavalyhoz képest nem változtak.
Felnőtt: 2.400 Ft
Diák, nyugdíjas: 1.500 Ft
Gyerek (3-6 éves): 1.000 Ft
Gyerek (3 év alatt): ingyenes
Családi jegy*: 5.000 Ft
*2 felnőtt és 1-3 14 év alatti gyerek

Csoportok számára egyedi ajánlatot kérhető a létszám, és a látogatás napjának függvényében. Előzetes bejelentkezés az info@temofeszt.hu email címen keresztül.

Tovább >>
 

Zöld hosszúhétvége - November 17-19

2017-11-16 07:09:07

Többen jeleztétek felénk, hogy miért nem csinálunk akciókat időnként.

Hát legyen... Arra gondoltunk (jobb híjján), hogy bizonyos távolkeleti beszerzési oldalakon a 11.11-et nevezték ki mint "Global Shipping Festival", hazai körökben a Black Friday kezd terjedni november végén, akkor Mi megcsináljuk a Zöld Hosszúhétvégét November 17-19-e között. Ebben az időszakban 2200 Ft-ért lehet megvásárolni a 90 napos TerVez2 előfizetést, akár újként akár meghosszabbításként.

Ha sikerült mindent jól csinálnom, akkor már láthatjátok a Szoftverelőfizetés oldalon a bejegyzést. Akinek van aktív előfizetése, az ott választhatja a hosszabbítást. Megrendelni viszont csak pénteken éjféltől lehet.

A nem feldolgozott akciós előfizetési tételeket november 24-én töröljük.

Az elérhető vezényleteket a Szimulációk menüpontból tölthetitek le.

Osszátok meg a bejegyzést ismerőseiteknek is, ne maradjanak le erről a lehetőségről.

Tovább >>
 

IX. TEMOFESZT - 2017. október 6-8

2017-09-12 11:13:36

A TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor idén is részt vesz a Nemzetközi Technikai Modellvasút Fesztiválon, vagyis a IX. TEMOFESZT-en. A TEMOFESZT Közép és Kelet Európa legnagyobb vasútmodell kiállítása, melynek idén is a Magyar Vasúttörténeti Park ad otthont. Ez a rendezvény lesz kis csapatunk tizedik kiállítása. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is október második hétvégéjén, vagyis 6. péntek, és 8. vasárnap között kerül megrendezésre.

A szokásos egyéni vasútforgalmi-ismerkedős játékok mellett a korábban nagy sikert aratott hálózati szimulációkat tervezünk indítani az idei kiállításon is. Emellett az érdeklődők a terveink szerint megtekinthetik, és kipróbálhatják a Digiton utastájékoztató rendszer szimulált változatát, valamint a vizuális utastájékoztató kijelzőket is.

Szóval... naptár elő, dátum beír, családtagok felkészítése, és az eseményre való várakozás indul.

Csatlakozzatok Facebook eseményünkhöz: https://www.facebook.com/events/260219244489494, valamint hívjátok meg barátaitokat, ismerőseiteket a rendezvényre bátran.

Tovább >>
 

MÁV-csoport pályaorientációs nyílt napja - 2017. szeptember

2017-09-12 11:12:52

Idén szeptember 27-én, szerdán rendezi meg a MÁV-csoport a második pályaorientációs nyílt napját a vasút iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és középiskolai diákok részére a Vasúttörténeti Parkban, melynek ezúttal meghívott vendége lesz a TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor csapata is.

A rendezvényen megismerhetőek lesznek a MÁV-csoport szolgáltatási lánca és az ehhez illeszkedő modern technológiák, a szakmák kapcsolódási pontjainak, valamint az egymásra hatásai.

Bemutatásra kerülő szakmai területek: Értékesítés, Üzemeltetés, Járműfejlesztés, Járműkarbantartás, Távközlés, Erősáram, Biztosítóberendezések, Forgalom, Pályaépítés, Pályakarbantartás, Pályadiagnosztika, Informatika, Gazdálkodás, Beruházás, HR, MÁV-HÉV.

Tovább >>
 

Múzeumok Éjszakája 2017/2

2017-06-08 14:35:52

Részletes információk az idei Múzeumok Éjszakájáról

(Bocsi, kicsit hosszú lett, remélem azért végigolvassátok)

Felkerültek a Múzeumok Éjszakájának hivatalos -, valamint a MÁV csoport oldalára a programok, böngésszétek bátran.

MÁV-START Zrt. Budapesti Járműbiztosítási Igazgatóság, Keleti pályaudvar, kocsijavító műhely programjai

Érdekel, hogy milyen, egy vasúti kocsi alulról? Milyen egy kiszerelt forgóváz? Milyen vizsgálatokat lehet elvégezni rajta? Itt mindent megtudhatsz a Z1-es típusú személykocsiról, hiszen lesz 4x20 tonnás csoportemelőn megemelve; a jármű kigurított forgóvázán vizsgálatokat, kerékmérést és ultrahangos repedésvizsgálatot mutatnak be a vasúttársaság szakemberei. Vizsgálócsatornából is meg lehet egy a kocsi alvázát és forgóvázait, energiaellátó és zárt WC-berendezéseit.

Lesz lehetőség megnézni gyakorlatban, hogyan vizsgálják a lengéscsillapítókat.

Tavaly az FMK-004-es mérőkocsival ismerkedhettek meg látogatóink; idén a 2016 szeptemberében átadott síndiagnosztikai mérővonatot, az FMK-008-at, és a mérési technológiát tekinthetik meg.
Bővebb információ a mérővonatról:

 

Megismerkedhettek továbbá az új MAN közúti-vasúti segélynyújtó gépkocsival, valamint a vágányra visszahelyező járműemelő működésével.

Ugye a múzeumokat mindenki úgy ismerni, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek? Nos, szerencsére a személykocsiműhely nem múzeum, így a néznivalókon felül számos interaktív program is várja a vasút iránt érdeklődőket.

A vasútüzem rendes működéséhez rengeteg munkakör összehangolt működésére van szükség. Vannak nagy, kényelmes munkakörök, de van számos kevésbé szép és "tiszta" munkafolyamat, melyek közül néhányat igyekszünk a bemutatni. Így a bátrak és erősek kipróbálhatják, hogyan kell össze-, illetve szétakasztani vasúti járműveket.

"1.2.49. Kitérő (továbbiakban forgalmi szempontból: váltó) A vágánynak olyan szerkezeti része, amely csúcssínjeinek helyzetével lehetővé teszi, hogy a járművek folyamatos mozgással egyik vágányról a másikra áthaladhassanak. A kitérő fő részei a váltó, a közbenső rész és a keresztezés."

Lehetőség lesz továbbá megismerkedni a helyszíni állítású váltóval, a váltó részeivel, sőt, a bátrabbak ki is próbálhatják váltókezelőként a váltóállítás folyamatát.

Megismerkedhettek továbbá a forgalmi szolgálattevők munkájával a TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor szimulációin keresztül. Terveztünk több hálózati játékot indítani, ahol a helyi kezelési és szervezési feladatokon túl a szomszéd állomásokkal való kapcsolattartás is előtérbe kerül.

Mi szükséges még egy vasúti közlekedés lebonyolításához?
A járműveket megnéztük már alulról, kívülről, belülről. Össze is akasztottuk tőket. "Állnak a vasak, mehettek". Kértünk már engedélyt a vonat részére a szomszéd állomás forgalmi szolgálattevőjétől. A jelző továbbhaladást engedélyező jelzés van. De a vonat nem indul... Ki munkája szükséges még? Nem árt mondjuk egy mozdonyvezető még :)

Kipróbálhatjátok milyen érzés mozdonyt (pontosabban vezérlőkocsit) vezetni szimulátoron keresztül, hiszen elvisszük Nektek az ország egyetlen, valódi vasúti járművében üzemelő szimulátort, melyet tavaly hatalmas sikerrel mutattunk be a nagyközönségnek.

Miután megnéztetek és kipróbáltatok mindent, ami nagy, nehéz, fárasztó érdemes lesz betérni az oktatóterembe, ahol a Budapesti TT Barátok Klubjának Modulközössége mutatja be modellvasúti installációját. Itt kicsiben is megtekinthetitek a korábban látott "nagy" dolgokat. Itt is dolgoznak mozdonyvezetők, forgalmi szolgálattevők, tolatásvezetők, mint a valóságban. Hiszen ez is vasútüzem, csak 1:120-as méretben.
Az összeállítás érdekessége, hogy az összeállítás egyik állomását - melyet Szilas névre kereszteltek - a TerVez2 programja vezérli. Ez volt az első állomás, aminél szimulátorunk a 2015-ös Múzeumok Éjszakáján bebizonyította, hogy nem csak a szimulált világban állja meg a helyét.
A Modulközösség korábbi rendezvényeiről tekinthettek meg képeket Facebook-oldalukon: https://www.facebook.com/bttbmodulkozosseg/

(A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!)

 

Tovább >>
 

Múzeumok Éjszakája 2017/1

2017-05-25 20:14:49

Fantasztikus híreim vannak: A TerVez2 ismét éjszakázik!

Június 24-én, szombaton ismét Múzeumok Éjszakája, a Keleti járműjavítóban, ahol az eddigi évekhez hasonlóan rengeteg program várja a vasút iránt érdeklődőket. A terveink szerint ismét lesz vezérlőkocsi szimulátor, egyedülállóan egy valódi "hús-vér" vasúti járműben; valamint gondoltunk egy merészet a vasútforgalmi szimuláció terén, melynek most vizsgáljuk a megvalósíthatóságát. Az egyéb programokról később adunk hírt, mindenesetre annyit elárulhatunk, hogy számos érdekes dolgot dobtunk be a közösbe :)

Csatlakozzatok Facebook-eseményünkhöz, hogy értesüljetek a program részleteiről!
https://www.facebook.com/events/632563836941454

Az eseményre bátran hívjátok meg ismerőseiteket! Akik a gyerek miatt nem szeretnének éjszakázni, azoknak nyugodtan megmondhatjátok, hogy 13 órakor kezdődik a program :)

A rendezvény a Keleti pályaudvar - Járműbiztosítási központ területén kerül megrendezésre, ami a pályaudvar főbejáratától egy kényelmes 5 perces sétával közelíthető meg. Bejárat a 1087 Budapest, Verseny utca 1 szám alatt található.

Szóval, naptár és piros toll elő: június 24, szombat, délután-este.

Várunk mindenkit szeretettel!

Tovább >>
 

Márciusi frissítések

2017-02-28 19:23:21

Március hónapban elérhető frissítések:

Új elemként bekerült az elérhető szimulációs palettába 30-as vonalról Tárnok állomás, D55T biztosítóberendezéssel megépített változata. Ez a "T"-s verzió a saját "termékünk", a normál D55-öt a tolatóvágányút alapjaival egészítettük ki. A szimulációban a szomszéd állomások engedélyt kérnek a vonat részére.

Szintén új elemként bekerült a 44-es vonalról Zichyújfalu és Börgönd állomások szimulációja. Zichyújfalu állomás Dominó 55, míg Börgönd állomás Siemens-Halske biztosítóberendezéssel megépített változata. Börgönd állomásnak 4 csatlakozó vonala van (Szabadbattyán, Székesfehérvár, Aba-Sárkeresztúr, Zichyújfalu), bár a forgalom elenyésző rajta.

A késésért szíves türelmüket, és megértésüket kérjük... Hosszas fejlesztés után talán elértük azt, amit a MÁV nem tud megoldani bármennyire is szeretné: a vonatok nem késnek... csupán akkor jönnek, amikor jól esik nekik :)

A funkció használatához 1.0.0.859-es (vagy frissebb) programverzió szükséges.

Az előfizetés témakörében is sikerült eleget tenni a kéréseknek, lehet negyedéves előfizetést választani.

Tovább >>
 

Februári frissítések

2017-02-11 12:07:17

Február hónapban elérhető frissítések:

Mosonmagyaróvár állomás szimulációjába került "eseményes", vagy "hibás" vezénylet, amiben a felhasználó megtapasztalhatja milyen, amikor a vasúti forgalomirányítás nem a megszokott mederben zajlik. Kicsit részünkről ez szárnypróbálgatás, de várjuk a visszajelzéseket :)

Kőbánya-Kispest állomás szimulációjából készült egy bővebb verzió is, amiben az érkező vonatok számára a szomszéd állomás (gépi) forgalmi szolgálattevője engedélyt kér, és nekünk is engedélyt kell kérni az indítandó vonatok részére.

Új szimulációként elérhető Solymár-Óbuda-Angyalföld állomások szimulációja.

Igen, három állomáson kell a vonatokat igazgatni. Az egy szimuláció pedig két szimuláció, ugyanis belekerült Óbuda Dominó 55 típusú biztosítóberendezéssel megépített változata is, valamint az izgalmasabb dolgokat kedvelők kedvéért Siemens-Halske típusú biztosítóberendezéssel elkészített verziója is. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a vasút hőskorára éhes felhasználóink Angyalföld állomás hetvenes évekbeli változatával találják magukat szembe. Vizafogó felé menő vonallal, Kender-Jutagyárral, Ládagyárral, valamint a Hámán Kató vontatási főnökség fele vezető tolatóvágánnyal. A Hámán Kató vontatási főnökség jelenleg Vasúttörténeti Parkként üzemel.)

A fenti szimulációk is elérhetőek a "Szimulációk" menüpontból.

Tovább >>
 

Szimulációk

2017-02-11 11:53:42

Elkészítettük a "Szimulációk" menüpontot, amiben az előfizetőink számára elérhető szimulációk kaptak helyet, egyelőre egy rövid leírással együtt.

Tovább >>
 

D.4.sz. utasítás - A téli időjárás alkalmával követendő eljárás

2017-01-27 19:17:33

A TerVez "D.4.sz. utasítás - A téli időjárás alkalmával követendő eljárás" dokumentum felkerült portálunk letöltései közé!

http://tervez2.eu/portal/letoltes.php

Így mostmár bátran kipróbálhatjátok a "Havazás" funkciót, avagy kipróbálhatod, hogy milyen a vasúti forgalomirányítás szakadó hóesésben.

Tovább >>

A régebbi hírek megtekintéséhez kattints ide

Építési statiszika "Építési" statiszika

Vonalak állapotaÁllomások állapotaÁllomásközök állapota
Tesztelés alatt: 85 db
Építés alatt: 7 db
Tervezés alatt: 4 db
Kész: 3 db
Tesztelés alatt: 559 db
Építés alatt: 41 db
Tervezés alatt: 42 db
Tesztelés alatt: 893 db
Építés alatt: 57 db
Tervezés alatt: 81 db

Tesztelés alatt:3757.89 km
Építés alatt:166.05 km
Tervezés alatt:269.83 km
Összesen:4193.77 km

Mostanában frissült képek Mostanában frissült képek

ÁllomásFrissültKép neve
Teljes lista a módosított helyszínrajzokról és biztosítóberendezésekről >>
Esztergom2022.01.24 13:06Esztergom állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom2022.01.24 13:06Esztergom állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom2022.01.24 13:06Esztergom - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Esztergom - D55 (T2 Biztber kép)
Esztergom-Kertváros2022.01.24 13:06Esztergom-Kertváros állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom-Kertváros állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Esztergom-Kertváros2022.01.24 13:06Esztergom-Kertváros - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Esztergom-Kertváros - D55 (T2 Biztber kép)
Leányvár2022.01.24 13:06Leányvár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Leányvár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Leányvár2022.01.24 13:06Leányvár - Páros oldali torony (T2 Biztber kép)
Leányvár - Páros oldali torony (T2 Biztber kép)
Leányvár2022.01.24 13:06Leányvár - Páratlan oldal (T2 Biztber kép)
Leányvár - Páratlan oldal (T2 Biztber kép)
Leányvár2022.01.24 13:06Leányvár Sorompó visszjel (T2 Biztber kép)
Leányvár Sorompó visszjel (T2 Biztber kép)
Leányvár2022.01.24 13:06Leányvár - Rendelkezői készülék (T2 Biztber kép)
Leányvár - Rendelkezői készülék (T2 Biztber kép)
Óbuda2022.01.24 13:06Óbuda állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Óbuda állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Piliscsaba2022.01.24 13:06Piliscsaba - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Piliscsaba - D55 (T2 Biztber kép)
Rákosrendező2022.01.24 13:06Rákosrendező állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Rákosrendező állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Óbuda2022.01.24 13:06Óbuda - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Óbuda - D55 (T2 Biztber kép)
Piliscsaba2022.01.24 13:06Piliscsaba állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Piliscsaba állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Pilisvörösvár2022.01.24 13:06Pilisvörösvár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Pilisvörösvár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Pilisvörösvár2022.01.24 13:06Pilisvörösvár - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Pilisvörösvár - D55 (T2 Biztber kép)
Rákosrendező2022.01.24 13:06Rákosrendező - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Rákosrendező - D55 (T2 Biztber kép)
Solymár2022.01.24 13:06Solymár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Solymár állomás helyszínrajza (T2 Helyszínrajzi kép)
Solymár2022.01.24 13:06Solymár - Domino 55 (T2 Biztber kép)
Solymár - D55 (T2 Biztber kép)




A program és az oldalon megjelenő minden tartalom a szerzők kizárólagos tulajdona. A megjelenő tartalom részleges, vagy teljes felhasználása kizárólag a szerzők ELŐZETES írásos hozzájárulásával lehetséges.
© 2010-2017, TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor, , T2_GEN: 2024.10.15 08:01:19